Tegnap volt a lengyel-szlovák selejtező, ami sokkal inkább a bojkott miatt fog bevonulni a lengyel sporttörténetbe (az öngólról valószínűleg nagylelkűen megfeledkeznek majd). Ennek okairól nálamnál sokkal jobb összefoglalót írt Słoń itt. Én inkább arról írnék, hogy miért tetszik nekem ez az egész bojkott dolog.
Namármost, adott a helyzet, amikor a tömeg elégedetlen valamivel, de egyénenként túl kicsik, nem elég hangosak, hogy bármin is változtassanak. A demokratikus országokban több megoldás is létezik ennek orvoslására, az egyik pl. a sztrájk. Ennek egyetlen hátulütője van csupán, éspedig, hogy a sztrájkoló tömeg nem igazán szül szimpátiát a társadalom többi rétegeiben, akik mondjuk másképp semlegesek lennének. Értem én, hogy a sztrájk egyik célja, hogy felhívja a figyelmet egy adott probléma létezésére, de amennyiben ez az emberek életét nehezíti meg, akkor inkább a sztrájkolókra lesznek dühösek. Gondolok itt pl. a BKV, MÁV vagy tanügyi sztrájkokra, amikor a nem sztrájkoló többség lesz a szenvedő fél, és a téli szélben, Karácsonyra hazautazó diák, a szülő, akinek főhet a feje a gyereke elhelyezése miatt, kevés valószínűséggel fog azonosulni a vasutasokkal vagy a tanárokkal.
A bojkott azonban más. A bojkottnak nincs hivatalosan megszervezett formája, se választott vezetője. Épp ez benne az érdekes, hogy néha, a tömeg igenis összeáll egy homogén masszává és képes egyformán cselekedni, legyen szó arról, hogy nem vesznek jegyet a mecssre, vagy nem vásárolnak egy bizonyos országból származó termékeket. Az üzenet pedig elér a címzetthez kevesebb bevételek formájában. A sztrájk rossz fényt vet a vezetőségre (de amint említettem a többség nem feltétlenül fog a sztrájkolók mellé állni), de ők a páholyból nézik végig az egészet. A bojkottot azonban a saját bőrükön érzik, így ráébreszt(het)i őket arra, hogy nagyonis függnek a választóiktól, szurkolóktól.
Persze a bojkottnak is meglehetnek a maga negatív oldalai, nekem azonban továbbra is szimpatikus marad az, amikor a minden hivatalos szervezettség híján levő tömeg képes hallatni a hangját.