azaz zsíros/kövér csütörtök, a nagyböjt előtti utolsó hét csütörtökje. A lengyelek nagyon komolyan veszik a vallást és mindent, ami ehhez kapcsolódik, tehát ma, bárhova mész, pączkival* (ejtsd: poncski) fognak kínálni. Kezdődik a munkahelyen (a legkegyetlenebb munkáltató sem meri megengedni magának, hogy ne rendeljen ebből a csemegéből, az alkalmazottak valószínűleg hamarabb sztrájkolnának az elmaradt fánk miatt, mint egy esetleges fizetéscsökkenés ellen), majd lengyel órán a tanár hoz párat, a salsa óra végén is körbekínálnak és ha szerencséd van lengyelekkel lakni, akkor este is kapsz egy adagot. A harmadik után én már rá se tudok nézni, de természetesen nem illik visszautasítani, még jó, hogy csak egy ilyen nap van egy évben.
Az idegen országban való élet egyik hozadéka, hogy másképp viszonyulok a hagyományokhoz, ugyanis míg otthon értelmét vesztett bohóckodásnak érzem nagy részüket, itt még mindig érdekes, amikor egy napig felborul a világ (na jó, ország) rendje, és a pączki körül forog az élet.
*A pączki közönséges fánk, kis lekvárral a közepén (Krakkóban ez általában ribizli csipkebogyó lekvár) és cukor-víz-citromlé keverékéből készült massza van ráöntve. És kép róla:
