Van az amikor sokadszorra is képes vagyok újraolvasni egy könyvet és mindig örömet okoz.

És, sajnos, van az, amikor újraolvasva a könyvet nehezemre esik megérteni, hogy miért is tetszett oly nagyon akkoriban, amikor először olvastam el. Ilyen például a Piedra folyó partján ültem és sírtam Coelhotól. 17-18 éves lehettem és úgy gondoltam, hogy a világ igazságtalan amiért nem ezt kiálltja ki Coelho legjobb regényének, mert szerintem sokkal jobb, mint a közhelyektől hemzsegő többi. Pár hónapja árleszállítás volt a Massolitban, kedvenc angol nyelvű könyveket árusító antikváriumomban (tény, hogy ez az egyedüli hely a városban, ahol elérhető áron lehet angol könyveket vásárolni, de valóban kedves kis bolt) és megvásároltam ezt a Coelho regényt. És csak azért nem csaptam le a 10-20. oldal után, mert angolul volt és így legalább gyakorlom az angolt.

A vége fele már derengett, hogy miért is tetszhetett 18 éves koromban, de akkor is csalódás volt most.

Attól tartok, hogy a Hankiss Elemér könyvvel is így fogok járni. Pár éve belelapoztam és akkor nagyon tetszett. Megvásároltam, és igen, valóban jó és vannak jó meglátásai, tetszik a szimbolikus megközelítés, de az az érzésem, hogy egy copy&paste tanulmányt olvasok. Lehet, hogy a sok lábjegyzet teszi, de néha tényleg olyan, mintha egy egyetemista vizsgadolgozatát olvasnám, ami ráadásul stílusban sem kiemelkedő. De várjuk ki a végét, nem szokásom félbehagyni könyveket, hátha később jobban belejön az írásba.