avagy korrupció Lengyelországban.
A mai esemény várható volt. Szinte minden hónapban 1-3 nap késéssel eszmélek rá, hogy épp lejárt a bérletem (30 napos bérlet, naná, hogy nem elsején szoktam megvenni). Ma az ellenőr hívta fel a figyelmemet erre. Szóval leszállunk, én bosszús arcot vágok, de tulajdonképpen mulattat a szituáció iróniája, hogy pont az utolsó krakkói hónapban kerül sor erre, eszembe jut a barátnőm, aki februárban járt hasonlóan, és máris hallom magam, amint ezt majd elmesélem neki. Az ellenőrök (hárman) körbevesznek és sorolják a helyben fizet, később fizet opcióimat. Közben megdícsérik a lengyeltudásomat. Én vigyorgok. Utána beavatnak az ellenőrfizetések rejtelmeibe, miszerint az elkapott áldozatok után fizetik őket (már látom, hogy merre megy a beszélgetés fonala), tehát az kizárt, hogy teljesen elnézőek legyenek, de én olyan aranyos hölgy vagyok, meg biztos mindig megveszem rendesen a bérletet, szóval legyen a 70zl helyett 50. Bólintok, pedig hányingerem van a helyzettől, hogy én is a korrupt rendszer része lettem.
Pedig valamikor a mindennapjaim része volt, hogy nem veszünk jegyet a vonatra, mert majd lefizetjük a kalauzt, ha meg akarnak büntetni, akkor máris a kerülőutat keressük, de amióta saját keresetem van, meg sem fordul a fejemben a bliccelés. Sajnos az sem mindig fordul meg a fejemben, hogy vajon érvényes-e a jegyem.