-Oké, értem én, hogy minden tanulási folyamat hosszú és nehéz, és nem beszélhetek két év után anyanyelvi szinten lengyelül, azt is elfogadom, hogy nem vagyok táncvirtuóz, emiatt a salsát sem fogom elsajátítani pár hónap alatt, sőt, még azzal is megbékélek, hogy az ember nem feltétlenül találja meg az álomkarrierjét a huszas évei közepén, és ez mind normális és emberi dolog, de legalább lenne egy dolog, valami, amiről kijelenthetem, hogy abban jó, már-már kiváló vagyok. Csakhogy ilyen dolog nincs és légyszi ne gyere azzal, hogy "de mindenki jó valamiben".

A lakótársam végig bólogatott, hogy ő is így van ezzel, majd azt mondta, hogy mi vagyunk a hülyék, amiért feltétlenül jók akarunk lenni valamiben. Mert az annyit jelent, hogy hasznosak vagyunk a társadalom számára, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy élvezzük a dolgot és jóban vagyunk magunkkal. És a nagy megfelelési kényszer helyett, pedig inkább csináljunk olyan dolgokat, amikben valamiért örömünket leljük, még akkor is, ha nem leszünk világ-, vagy legalábbis Európa-bajnokok benne.

Nem ért meg. Én simán beérném országos bajnoki címmel. Meg aranyéremmel és elnöki kézfogással. A lengyel elnökre gondolok, mert ő a legviccesebb pofa és az ő szókincsét még valószínűleg én is megérteném.