Kb. félévente kezembe kerül egy-egy könyv, ami felborítja a mindennapi életvitelemet, ugyanis annyira magával ragad, hogy napokig csak a történetben tudok létezni. Nem érzek éhséget; arra eszmélek, hogy hajnali 2 óra; a munkám még kevésbé érdekel, mint máskor; szociális életem minimálisra redukálódik, mert rövid időn belül valami fontos elintéznivalóra hivatkozva lelépek minden találkozóról. És egyszerre falom az oldalakat és próbálok lassan olvasni, hogy tovább nyújtsam az élvezetet, amikor, pedig a végére érek, őrült hiányérzetem támad. Most Ulickaja váltotta ki ezt belőlem, mivelhogy Pesten harmadiknak, a Keletibe menet, megvettem a Daniel Stein, tolmács című regényét, mert a fülszövegben benne volt az a két szó, amivel nekem mindent el lehet adni (lengyel, Krakkó).

Még szerencse, hogy csak félévente van ilyen, mert másképp munkanélküli remete válna belőlem, hacsak éhen nem halnék még azelőtt.