A Vidám temetés nem váltott ki belőlem olyan mértékű elragadtatást, mint a Daniel Stein. Hogy miért nem? Erre keresem a választ napok óta. Talán a stílusában volt valami zavaró, ami simán lehet a fordító hibája, gondolok itt olyan mondatokra, mint például: "A ház magassága túró volt, majdnem 5 méter", vagy "hosszú seggű Pontiac", stb. A 'túrós' kifejezéseket élőszoban is utálom, könyvben, leírva látni még annál is inkább, egy Pontiacnak meg ne legyen segge, könyörgöm. És mindez nem párbeszéd része volt, ott még akár helyénvaló is lenne, de leírásban nem, nem és nem. Olyan hatást kelt, mint mikor egy ötvenéves erőlködik, hogy fiatalnak látszon, ezért átveszi a fiatalok beszédét, csak nem tűnik fel neki, hogy ezen szavak kiejtéséhez kell egy olyan fajta lazaság, ami kevés ötvenévesnek adatik meg, és akiknek mégis, azok nem érzik szükségét annak, hogy szlenget csempésszenek a mondanivalójukba.
De mindezek ellenére a Vidám temetés jó könyv, megvan benne az Ulickajára jellemző remek szereplő ábrázolás, az idősíkok keveredése, ami itt sem okoz megértési nehézséget. Csak azt sajnáltam, hogy olyan rövid (alig 168 oldal), szerintem ugyanis a szereplőkben ennél több van, ők még tudnának mesélni.
