Ezen a cikk kapcsán érzem úgy, hogy írnom kell az identitástudatomról. Ugyanis a nekem leggyakrabban feltett kérdés pont erre kérdez rá: honnan jöttél?, ugyanis általános vélekedés szerint külföldön ez határozza meg az identitásodat. Ha azt mondom Románia, akkor jönnek, hogy 'Bukárest, Bukárest', ha azt mondom, magyar, akkor 'Hájdusoboslo, Hájdusoboslo' (nagyon népszerű üdülőhely a lengyelek körében), és egyiknek sincs köze az én történetemhez.

Tihamérnek, a cikk írójának, igaza van az Erdélyben élő párhuzamos világról. Erre akkor döbbentem rá igazán, amikor már Pesten laktam és egyik srác mesélte, hogy Kolozsváron töltött egy hónapot, sorolván a helyeket ahol járt, és rá kellett jönnöm, hogy nagy részüket csak hírből ismerem (vagy még úgy sem), ellenben ő nem hallott a három legnépszerűbb kocsmáról. Mivelhogy ő főként románokkal mászkált, míg a három, általam nagyra becsült kocsma inkább a magyarok törzshelye. És ekkor jöttem rá, hogy Románia nem Erdélyt jelenti, és végképp nem azt a 6-7% magyart (akiknek ugyan erdélyi aránya ennél magasabb), aki ott él. És a Románia fogalom teljesen mást takar, mint ami az én fejemben él. És annak ellenére, hogy ismerem, a román kultúra idegen nekem, nem tudok azonosulni vele. Romániában külföldinek lenni számomra furcsa és zavaró.

Ugyanakkor azonban Magyarországot sem éreztem hazámnak. Mert a nyelv stimmel ugyan, viszont más vonatkozásban, olyan, mintha külföldön lennék (mert külföldön vagyok): a halászlé nem az én nemzeti eledelem; meglep, hogy nem ismerik a vinetát (padlizsánkrém); nekem nem szép az alföld (erdélyi útjai után Petőfi is más véleményre tért, és állítólag tervezte, hogy a vadregényes Kárpátok közé költöznek a feleségével a forradalom után); napokig csak bámultam az olyan szavak létezésén, mint tértivevény és még sorolhatnám. Magyarországon külföldinek lenni számomra furcsa és zavaró.

A főnököm azt eldöntendő, hogy akkor most magyar vagyok-e vagy román, megkérdezte, hogy melyik focicsapatnak szurkolok. Mondtam, hogy attól függ ki játszik: mert ha a magyar és román csapat, akkor a magyarnak, kivéve ha hokiról van szó, mert akkor a romániai SC Csíkszeredának (mert magyarok a játékosok). Amikor idáig jutottam a fejtegetésben, akkor feladta, hogy valaha is megértse ezt a problémát.

Szóval van két ország, amiből legalább az egyiket hazámnak kellene éreznem, de nem igazán sikerül.

Lengyelországban azonban, nagyon is egyszerű és egyértelmű státusom van: külföldi vagyok és külföldinek is érzem magam. Ráadásul olyan külföldinek, akit a helyiek tisztelnek, elvégre az ők országukat választottam, ami hízeleg a büszkeségüknek, beszélem a nyelvüket, amiről ők úgy gondolják, hogy rendkívül nehéz és idegenek számára megtanulhatatlan, tehát bárki, aki összerak három értelmes mondatot ezen a nyelven számíthat a feltétlen csodálatukra.

Ergo, Lengyelországban külföldinek lenni természetes és jó.