Na és ma kaptam céges telefont. Ez több szempontból is rémülettel tölt el, ugyanis fennáll az állandó stressz, hogy ellopják (volt már rá példa a történelem során), összetöröm (nem lenne első alkalom), elejtem (kb. heti program nálam, emiatt a telefon választásnál az elsődleges szempont, hogy olcsó legyen és strapabíró, valamint rendelkezzen ébresztőórával), elrontom (ilyen hőstettel még nem büszkélkedhetek, de az eddigi telefonjaimon a gombok száma 20 alatt volt) és millió egyéb veszély, amire még gondolni sem merek.
Azonban az első öt perc során majdnem levett a lábamról, ugyanis felfedeztem, hogy van rajta szótár (angol ugyan, de az is érdekes) és jobb fotókat lehet készíteni vele, mint a normál kamerámmal. De még szigorúan tartom magam, ahhoz a meggyőződésemhez, hogy a telefon legyen alkalmas telefonálásra, üzenetküldésre és reggeli ébresztésre, a többi feature-t csak azért találták ki, hogy valahogyan rávegyék a fogyasztókat arra, hogy évente-félévente új telefont vegyenek.