És akkor megvolt ez is: 2 év és 4 hónap után az utolsó munkanap a cégnél. Kaptam óriási virágcsokrot, nagy tapsot az együtt eltöltött évekért, sok nemcéges telefonszámot és nemcéges emailcímet. Illetve egy kártyát, amire az agyoncsépelt sok sikert, sok szerencsét duma van leírva több, mint 40-szer, de az alattuk levő aláírások miatt most kivételesen imádom a közhelyeket is.

2 év és 4 hónap. Körül-belül a felénél párolgott el az ambícióm, azóta próbálom becsapni magam és másokat lelkesedést mímelve, remélve, hogy átmeneti dolog és majd újra megérint az ihlet szele. Nem így történt, úgyhogy kénytelen vagyok az egyetlen megoldáshoz folyamodni, ami ilyenkor mindig bevált: elköltözöm. És nem attól félek a legjobban, hogy egyedül leszek Varsóban vagy, hogy rideg a város és az emberek, hanem attól, hogy nem válik be a csel, és a motivációm továbbra is a nulla fele fog konvergálni. És persze attól is félek, hogy sikerül, és akkor előszeretettel fogom alkalmazni ezt a stratégiát egy-két-három év múlva is, amikor valószínűleg ismét szükség lesz rá.

Világ városai, reszkessetek!