Be kell ismerjem, hogy ezúttal túl mély vízbe ugrottam. A posztgraduális képzésről van szó, ahol jó, ha felét értem az elhangzottaknak. Azzal vigasztalnak, hogy mivel ez fizetős képzés, nem létezik, olyan, hogy valakinek ne sikerüljön a vizsgája, meg amúgyis, lesz ez még jobb is. Eleinte azzal nyugtattam magam, hogy a vámtarifák, illetve adózási jogszabályok valszín a lengyeleknek sem könnyűek, a kulturális különbségek az üzleti életben tárgynál fellelkesültem, mert szinte mindent értettem, azonban a tárgyalási technikáknál, illetve a tőzsde és értékpapíroknál megint elvéreztem. Persze mindez nem akadályoz meg abban, hogy szerepeljek, amikor pont az a fele van, amelyiket értem. Mint például legutóbb.

Tanár: Kiket tartanak a legjobb tárgyalóknak a világon?

Lengyel lány: Az arabokat.

Tanár: Ez az! Na és még kiket?

én: A zsidó.

Így egyes számban, ragozatlanul. Mert a tudományom több, mint két év után sem terjed annyira, hogy biztosra tudjam, a többesszám ragozását minden esetben, úgyhogy inkább nem kockáztattam.

Amúgy egyik sem a fentiek közül, hanem a tanár be akarta bizonyítani, hogy a sztereotípiákon felnőtt agyunk úgysem jön rá az ő helyes megoldására. A helyes válasz ugyanis: a gyerekek.