Úgy látszik öregszem, vagy túl jól ismerem már a költözésekkel járó nehézségeket ahhoz, hogy megengedhessem magamnak a csak az utolsó pillanatban megjelenő pánikot. Még van kb.5 hét a költözésig és én kezdek kétségbeesni.

Az elmúlt félévben hetente nézegettem a pracuj.pl-t és mindannyiszor szomorúan konstatáltam, hogy Krakkóban csak ügyfélszolgálat és könyvelőség munkakörbe keresnek magyarul (esetleg románul) beszélőket. Varsói álláshirdetéseket nem is néztem, elvégre én júliusig itt járok posztgraduálisra, biciklizek a Błonia körül, majd kávézok a Prowincja előtt ülve. Aztán egy péntek este megláttam egy hirdetést, amely felkeltette az érdeklődésemet. The rest is history: szerencsét hozó kávézás Zarekkel, alig fél órás állásinterjú, rövid alkudozás a fizun és 10 perc alatt eldöntöttem, hogy megyek.

Pedig imádom a krakkói életemet, a barátaimat, azt, hogy kialakultak a hétköznapok, de meguntam a munkámat és ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megint felrúgjak mindent és kezdjem elölről. Szerencsére nem teljesen elölről, épp összeszámoltam, hogy több, mint 10 ismerősöm van már Varsóban, került lakás (legalábbis az első hónapokra) és ígéretet kaptam autós költöztetésre is.