Hacsak nem valami kirándulás/utazás vagy egyéb izgalmas dolog miatt kell korán kelni, egy egész sor rituáléra van szükségem mielőtt dolgozni kezdek, amik hozzásegítenek, hogy túltegyem magam a 'ma is munkába kell menni' sokkhatáson.
Először is a dorombolós ébresztés. Kb. 5 perccel az ébresztőóra megszólalása előtt a macska elkezdi dögönyözni a hátamat és gőzerővel dorombol. Mégiscsak jobb így ébredni, mint a telefonom mű, sípoló hangjára. Az 5 perces sáv hosszas idomítás eredménye, kezdetben egy-másfél órával azelőtt jött a dög. Amikor végre a telefon is felébred, a macska nyávogó üzemmódba kapcsol, úgyhogy kénytelen vagyok kimászni az ágyból és megetetni őkelmét. Aztán a szokásos, zuhany, reggeli, öltözködés, kis smink, és máris mehetek. Ha épp nincs lemerülve az iPodom, akkor zenével indulok. A munkahelyig kb. félórás az út, villamossal, átszállással, ami nagyon kellemessé tehető egy könyvvel. Tulajdonképpen ez a reggeli olvasás az, ami összeköti a álmok irreális világát a valós életemmel és elodázza a szembesülést a napi teendőkkel. Az egyik kedvenc része a napomnak.
Néha azonban porszem kerül a gépezetbe, és találkozom valakivel a megállóban/ villamoson. Általában nem kerülöm az embereket, de a reggeli csevej komoly megerőltetés, ráadásul nem lehet olvasni közben. Sürgösen el kell költöznöm egy olyan helyre, ahol senki sem ismer.
