Éjjel egy óra körül alvás helyett azon merengtem, hogy a vágódeszkán kívül a reszelőt is a régi lakásban felejtettem, de sebaj, még nálam a kulcs, majd hétvégén elhozom. A vágódeszka nagy, nem fér be a táskámba, kézben meg hülyén nézne ki, úgyhogy majd a kis hátizsákommal megyek. Erre a gondolatra felderült a lelkem, ugyanis eszembe jutott, hogy ha már úgyis hátizsákkal megyek, akkor igazán elhozhatnám azt fél tonna folyóiratot, amit kidobásra ítéltem, de még nem volt szívem levinni a kukába. Ez nálam már betegség, hogy képtelen vagyok kidobni nyomtatott szöveget, legyen az 2007-es HVG vagy akár Wellness magazin. Otthon még rosszabb a helyzet, régi tankönyvek, évtizedes kereszrejtvények vannak bedobozolva és elrejtve anyum elől. Ő ugyanis sokkal radikálisabb és minden lelkiismeretfurdalás nélkül szemétre veti őket (a könyveket nem fenyegeti ilyen veszély, őket szereti). Minden évben a karácsonyi nagytakarításkor összeveszünk ezen, aztán végül nagy kegyesen megengedem, hogy kidobja az Algebra a VI. osztály számára-t és az 1994 előtti Szemfüleseket. Még így is gyorsan kell cselekednie, mert már volt arra példa, hogy visszaloptam egy részét a zsákból, ahova a papírféléket gyűjtöttük. Betegség, mondtam. Hol kezelik az ilyet?