Visszavontam az allegros ajánlatot a bicajra. Történt ugyanis, hogy szombaton felhívott Sztotin, hogy az alagsorában porosodik egy zöld bicikli, amit nekem adna. Vasárnap kiderült, hogy mindezt nem egy zavarodott pillanatában találta ki, hanem komolyan gondolja. A porosodást, meg a nekem adást is. Úgyhogy Agatka, mert így hívják a kerékpárt, most már az én teraszomon számolja a csillagokat (szerintem máris érzi az életminőségében bekövetkezett pozitív változást, ez mégiscsak biciklibbhez illő élet, mint egy alagsorban heverni, agyonnyomva több tucat másik bicikli által) és várja, hogy holnap elvigyem a bicikli-kórházba.
És akkor most kimegyek megsimogatni és elmesélni, hogy az interneten keringő pletykák ellenére, azért egy kicsit tudok biciklizni, tehát ne féljen, mert majd belejövök és együtt fogunk végigcsilingelni a krakkói utcákon (azt még nem mesélem el, hogy csilingelni csak ő fog, nem akarom elijeszteni a munkamegosztási filozófiámmal).
