Tegnap szomorúan vettem tudomásul, hogy a télikabátom szövete egy pontban meglehetősen elvékonyodott, és javítható ugyan, de már nem lesz olyan, mint újkorában. Erről eszembe jutott a két évvel ezelőtt kidolgozott kabátfilozófiám*....

Adott az alaphelyzet, a nő kabátot szeretne vásárolni. Mivel pénztárcája tartalma véges, csak egyetlen kabátot tud megvenni, ezért nem akarja elsietni a dolgot. Bemegy az első üzletbe, végignézi a kínálatot, majd kiválasztja a neki tetsző darabokat, amiket fel is próbál (zsákbamacskát nem veszünk ugyebár). Van olyan kabát, amely tetszene, árban is megfelelő, de a nőt hajtja a kíváncsiság: vajon mi lehet a többi a boltban??, tehát még nem vásárol. Sorra járja az üzleteket, próbálgatja a kabátokat, már-már vásárolna, de végül mégsem, valami hiányzik. És akkor megtalálja álmai kabátját. Tökéletes szabás, szín, jobban nem is passzolhatna. Aztán rápillant az árra, és lemondóan visszaakasztja az álomkabátot, az ár, amit fizetnie kéne érte túl nagy, ha megveszi, akkor minden másról le kellene mondania és hát egy szál kabátban nem lehet kibírni egy egész telet. Elege van a kabátokból. Beül egy kávéra, "kell egy kis kabát-szünet", nem is gondol rájuk, csak néha átfut az agyán, amikor látja a kávézó ablaka előtt elsiető embereket jobbnál jobb kabátokban, hogy neki vajon miért nem adatik meg. Aztán elindul újra. Belép az első üzletbe és ott a Kabát. Ezúttal minden passzol: szín, szabás, szövet és az ár. És a nőt elönti az Aha feeling, ezt kereste az első perctől kezdve. És már nem érdekli, hogy mi van a többi boltban, boldogan fizet és kilibben az üzletből az új szerzeménnyel.

Egyetlen aprócska hiba van csupán. A legjobb kabát is elévül max. két év után.

*bármiféle egybeesés a kabátok és az élet egyéb szereplői közt a véletlen műve.