Krakkóban az élet

Azt gondolná az ember, hogy ha valami gyakran megtörténik, akkor ahhoz hozzá lehet szokni, úgymond immunissá válunk rá. Egy fenét!

2008-ban a horvát barátnőmmel mi képviseltük minden búcsúbulin a Racionális Nők Egyesületét a Krakkóban élő külföldiek körében. Mi soha nem írtunk "I will miss you" szövegeket az éppen hazautazóknak, elvégre ezt úgyis a jövő dönti majd el, kihagytuk a nők között gyakran kötelező puszis üdvözlést is, tartóztattuk magunkat az érzelmi kitörésektől, és eszünkbe sem jutott volna sírni, elvégre csak egy országgal/földrésszel távolabb költözik valaki, az meg a telefon/skype/messenger/facebook érában nem a világvége.

Miután a horvát lány is hazautazott, óhatatlanul rájöttem, hogy az elutazás igenis valaminek a végét jelenti, mert már nem találkozunk munka után egy kávéra, nem egymással osztjuk meg a mindennapi hülyeségeket (elvégre egyik kommunikációs csatorna sem képes helyettesíteni az élő beszédet), nem járunk együtt shoppingolni és nem vagyunk egymás hétköznapjainak részei. Természetesen lehetséges barátságot fenntartani a távolság dacára is, de bele kell törödni a változásokba, amiket a kilométerek hoznak egy kapcsolatba.

És ahelyett, hogy megszoknám az elválásokat és örülnék annak, hogy a világ egy újabb pontján várnak szeretettel, én elbőgöm magam a buli közepén.

Az elmúlt másfél hét nem a sok alvás miatt fog megmaradni az emlékezetemben, ha sikerült 5 órát aludni, akkor már teljesen funkcionálisnak éreztem magam. Azért a koronát a mai éjszaka tette fel, 2 óra alvás, majd tízpercek a taxiban, repülőkön, reptéren most pedig a munkahelyemen próbálom nem elejteni a fejem.

7 fok van Krakkóban és néha kibújik a nap. 18.5 fok van a szobámban, ma végre visszaköltözhetek a nappaliból. Ez a város nagyon tudja, hogyan fogadjon engem úgy, hogy ne essek depresszióba Athén után.

Valaki másnak az életét élem.

Konkrétan egy olyan nőét, aki ezúttal semmit sem felejt otthon, aki vasárnap este egy ínyenc étteremben ismerkedik a görög konyhával (fenomenális!!), majd egy élőzenés klubban megiszik két vodkaportokalet, hogy aztán hétfő délelőtt, alig 5 óra alvás után, magabiztosan kiálljon több, mint 25 ember elé, akiknek a névjegykártyájukon valamilyen Manager megnevezés szerepel. Egy olyan nőét, aki esténként felveszi a tűsarkúját (a türkízet vagy a feketét) és hagyja, hogy görög férfiak hordozzák autóval a menő helyekre (főnök unokatesója, illetve a cégünk egy régi alkalmazottja), egy nőét, akinek a fülébe súgják a közvetlen modorukról híres görög férfiak, hogy nem utasítanának vissza egy szobára hívást (de a nő inkább kihagyja ezt az alkalmat).

És mivel a görögök holnapra (azaz mára) általános sztrájkot hirdettek, így csak csütörtök hajnalban tudunk visszarepülni Krakkóba. Végülis azt hiszem kibírok még egy napot itt.

4.35, Krakkó. A taxi már vár a ház előtt, átverekedem magam a félig olvadt, félig fagyott hóbuckákon a kaputól az autóig.

6.00, Balice, reptér. Valami technikai izére hivatkozva késik az indulás, ráadásul ez idő alatt a beszállóajtót is nyitva hagyják, áramlik is a friss, hideg, reggeli levegő megfagyasztva a lábamat.

14:45 Athén. Süt a nap. Létezik olyan, hogy felhőtlen kék ég. Nemcsak a fenyőfák zöldek. A pálmafa, Varsóval ellentétben, igazi és minden második utcasarkon a képembe röhög, amiért önszántamból egy olyan országban élek, ahol fél évig van tél.

Most pedig munka, mert nanáhogy nincs még kész a holnapi prezentáció. Aztán 9kor jön értünk* egy görög pasi, hogy feltárja előttünk az athéni éjszaka rejtelmeit.

*főnökkel vagyok itt, a görög pasi az ő ismerőse, szóval nem lesznek szaftos történetek.

Már majdnem el is felejtettem, hogy milyen.

Amikor már első pillanattól fogva tudod, hogy tetszik és lázasan agyalsz, hogy az általa leadott testbeszédjelek, az általános, az emberek nagy részére kiterjedő szimpátia megnyilvánulásai, vagy ez a mosoly tényleg neked szól, és ma este csak neked. Amikor csak lopva mersz ránézni, nehogy észrevegye a vágyat a szemedben. Amikor végigborzong a tested, ha véletlenül hozzádér. Amikor alkalmakat teremtesz, amelyekről úgy gondolod, hogy majd segítenek eldönteni, hányadán álltok egymással. És az egyik legjobb dolog az első csók előtti pillanat, amibe belesűrűsödik az egész este feszültsége, és ami után kitör a vihar.

A viharfelhők már messzire repültek, én pedig átírtam az angol pasikhoz kapcsolódó sztereotípiámat.

Elmentem ma fodrászhoz, hogy újra egyenletesen legyek vörösesbarna. Amikor hazajöttem és leültem a fotelbe internetezni, a macska felugrott a fotel támlájára, megszaglászta a hajamat, majd beleharapott a fejembe. Ilyen negatív kritikát még sohasem kaptam. Persze az is lehet, hogy állat létére, ő így fejezi ki az elragadtatását. A lelki nyugalmam érdekében maradjunk ennél a változatnál.

Mielőtt bárki is leüvöltené a fejem és a témában szerzett negatív tapasztalait zúdítaná rám, megsúgom, hogy a véleménynyilvánításom csupán féléves megfigyelés eredménye, ráadásul posztgraduálisról van szó, ahol az előadók legalább negyede külsős, az adott téma szakterületén dolgozó személy, ráadásul a tegnapi és mai férfiak előadók nemcsak kiválóan értik a szakmájukat, hanem a tudás átadásában is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak (az, hogy mindkettőjüknek kék szeme van, valamint nem ócska farmerben és izompolóban jelentek meg, csak egy iciripicirit járul hozzá a pozitív felhanghoz, de gondolom más is szívesebben néz okos és szép férfiakat/nőket, mint okos, de csúnyákat, na azért).

Na, de térjek vissza a lényegre, a tegnapi órára, amely a bejegyzést ihlette. Valutapiac tantárgy, nem ígérkezik különösebben érdekfeszítőnek, mindaddig, amíg a tanár bejelenti, hogy vizsgatantárgy lesz félév végén (az utolsó félévi vizsgából okulva, ennek nincs hírértéke, úgyis másol mindenki, ahonnan éri), de ha elérünk 7000$ (virtuális, játék dollár) profitot a Forex.com-on az ingyenes 30 napos trial időszak alatt, akkor ő hajlandó lesz eltekinteni a vizsgától, ugyanis a profit ténye egyértelmű bizonyítéka lesz annak, hogy konyítunk valamit a valutapiachoz. Ezzel a bejelentéssel sikerült elérnie, hogy az egész hetes munkától fáradt társaság szeme felcsillant péntek este 6 órakor, ugyanis a trial ingyenes, virtuális pénzzel bohóckodsz valódi piaci körülmények között, a konkrétumokat, a játékot és a versenyt pedig szinte mindenki élvezi.

Már megnyitottam a számlát a Forexen, elolvastam a FAQ-t (!!!) és várom, hogy legyen vasárnap 5 PM ET, amikor (újra)indul a kereskedés.

Általában utálok ruhákat és cipőket vásárolni, néha azonban muszáj és ha a vásárlásban örömüket lelő személyek kísérnek el, még én is túlélem valahogy az egészet. Azért az igénymeghatározási és kivitelezési képességeimen még finomítanom kell egy kicsit.

Pár hete télikabátbeszerző-körútra indultam, az első megvásárolt ruhadarab azonban egy kis fekete ruha volt (A Ruha, Ami Nem Hiányozhat Egyetlen Nő Szekrényéből Sem). A megfagyásom miatt aggódóknak elárulom, hogy azért sikerült télikabátot is vennem. Tegnap piros tűsarkút akartam vásárolni, a ruhához persze. 3 óra mászkálás után elégedett mosollyal tértem haza egy fekete szoknyával ("de muszáj valamiben megjelenjek az athéni meetingen"), egy hozzáillő fekete tűsarkúval és mivel árleszállítások voltak, hát vettem egy tűrkíz tűsarkút is.

Most már csak a hó kellene eltűnjön az utcákról. 

azaz zsíros/kövér csütörtök, a nagyböjt előtti utolsó hét csütörtökje. A lengyelek nagyon komolyan veszik a vallást és mindent, ami ehhez kapcsolódik, tehát ma, bárhova mész, pączkival* (ejtsd: poncski) fognak kínálni. Kezdődik a munkahelyen (a legkegyetlenebb munkáltató sem meri megengedni magának, hogy ne rendeljen ebből a csemegéből, az alkalmazottak valószínűleg hamarabb sztrájkolnának az elmaradt fánk miatt, mint egy esetleges fizetéscsökkenés ellen), majd lengyel órán a tanár hoz párat, a salsa óra végén is körbekínálnak és ha szerencséd van lengyelekkel lakni, akkor este is kapsz egy adagot. A harmadik után én már rá se tudok nézni, de természetesen nem illik visszautasítani, még jó, hogy csak egy ilyen nap van egy évben.

Az idegen országban való élet egyik hozadéka, hogy másképp viszonyulok a hagyományokhoz, ugyanis míg otthon értelmét vesztett bohóckodásnak érzem nagy részüket, itt még mindig érdekes, amikor egy napig felborul a világ (na jó, ország) rendje, és a pączki körül forog az élet.

*A pączki közönséges fánk, kis lekvárral a közepén (Krakkóban ez általában ribizli csipkebogyó lekvár) és cukor-víz-citromlé keverékéből készült massza van ráöntve. És kép róla:

Cărtărescut olvasok reggel a villamoson, amitől nosztalgikus szomorúság lengi be a napomat, ugyanazt a dalt hallgatom kb. negyvenedszerre, és már nem zavar, hogy még mindig mínuszok vannak kint.